Az, hogy Lionel Messi, vagy Cristiano Ronaldo a jobb, örökös vita tárgyát képzi. Szinte mindenki próbál állást foglalni a kérdésben, függetlenül attól, hogy szereti-e valamelyik játékost, vagy sem. Nem csak a szakértők, a rajongók és az újságírók fogalmazzák meg véleményüket időről időre ezzel kapcsolatban, hanem egykori és mostani játékosok is. Ezúttal Wayne Rooney tette le a voksát az egyik focista mellett, ráadásul az angol saját maga írt egy cikket arról, ki a jobb.

A Manchester United legendája és Cristiano Ronaldo erősen kötődnek egymáshoz. A volt csapattársak mindent  megnyertek együtt, és mindketten a pályán voltak 2008. május 21-én, Moszkvában, amikor a Vörös Ördögök büntetőpárbajban győzték le a Chelsea-t, a Bajnokok Ligája döntőjében. Rooney első kézből látta, mit tudott a pályán a fiatal Ronaldo. Azt pedig mi is láthatjuk, hogy mit tud még mindig, 35 évesen.

""
Cristiano Ronaldo nem csak klubcsapataival jutott a csúcsig.

Fotó:  Mustafa Yalcin/Anadolu Agency/Getty Images

Amikor tehát a Ronaldo-Messi vitáról van szó, Rooneynak nincs könnyű dolga. Bár az angol érzelmileg közelebb áll Ronaldóhoz, döntésekor ez nem befolyásolta. Ahhoz, hogy megértesse, miért tartja Messit a jobb labdarúgónak, egy érdekes analógiát használt:

"Annak ellenére, hogy Ronaldót a barátomnak tekintem, mégis Messit választanám. Ronaldo könyörtelen a tizenhatoson belül, kivégez. Ezzel szemben Messi még jól meg is gyötör, mielőtt megöl. Messi mintha ezt még jobban is élvezné. Ők ketten teljesen megváltoztatták a labdarúgást, a lőtt gólok számában. Nem gondolnám, hogy valaha is lesz bárki, akivel össze lehet őket hasonlítani."

Messi 32 éves és eddig 697 gólt szerzett, míg a 35 éves Ronaldo 725 találatnál tart. A két játékos rekordot rekordra halmoz, és ezzel létrehoztak egy olyan vitát is, ami akkor sem csillapodik, mikor vége van egy-egy szezonnak.

Mint minden nagy vita esetén, itt is két oldal van. Néhányan azt mondják, hogy Messi a jobb – sőt a valaha volt legnagyobb játékos -, hiszen nem csak dominál a Barcelonával, hanem 6 aranylabdája is van. Mások szerint Ronaldo a jobb, mert EB címet nyert Portugáliának, ráadásul a Manchester Uniteddel és a Real Madriddal is meghódította Európát. Utóbbival ráadásul négyszer nyert BL-t. 

""
Messi hatszor hódította el az Aranylabdát.

Fotó: Kristy Sparow/Getty Images

Írásában Rooney a barátság fölé helyezte véleményét, és arra is rámutatott, hogy mindkét  játékos óriási hatással volt a sportágra, és még az is előfordulhat, hogy soha senki nem éri majd utol őket. A Manchester United legendája emlékeztet rá, időnként a vita helyett jobb arra gondolni, milyen szerencsések vagyunk, hogy két ilyen labdarúgót éveken keresztül egyszerre láthattunk a pályán.

Borítókép: Tony McArdle/Everton FC via Getty Images
Forrás: cbssports.com és thetimes.co.uk

Sport365.hu – Beckham: Messi magasabb szintet képvisel Ronaldónál

A 44 éves labdarúgó-legenda 2013-ban állt szemben a hatszoros aranylabdás argentin zsenivel, még amikor a PSG színeit képviselte. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében mérkőztek meg, Messi és Beckham is csak a cserepadról szállt be azon a találkozón, ami végül 1-1-es döntetlenre végződött.